2024. április 23-án a csicsói kultúrházban került sor a Csiliz menti énekkarok 2. találkozójára A Csiliz menti falvak énekkarainak rendszeres találkozóját a Csiliz Menti Népfőiskola kezdeményezte. A vendéglátó szerepét ezúttal a csicsói Caritas énekkar töltötte be Bödők Nagy Judit vezetésével. Az énekkar minden tagja bekapcsolódott a szervezésbe, ki pogácsát, ki süteményt sütött, de volt, aki a szíverősítőről gondoskodott. A község is hozzájárult a rendezvény megvalósításához frissítők és szendvicsek tálalásával, valamint a helyszín biztosításával. A vendégeket Németh Andrea Csicsó polgármestere személyesen köszöntötte.
A vendéglátó csicsóiakon kívül a csilizradványi Kék Iringó énekkar és a Csiliznyáradi Dalárda vett részt a találkozón.
A résztvevőket Bödők Nagy Judit énekkarvezető verssel és köszöntővel fogadta, majd Nagy Gyöngyike szavalata következett. Ezután Nagy Szerénke számolt be a Caritas énekkar tevékenységéről, a tavaly novemberi találkozó óta eltelt időszak munkájáról.
Az énekkarok közösen énekelték el az „A csitári hegyek alatt” és a „Komáromi kisleány” című dalokat, majd a vendégénekkarok vezetői is beszámoltak az elmúlt időszak eseményeiről.
A találkozón mind a három énekkar előadta az erre az alkalomra készített dalcsokrát. Két kiválasztott éneket közösen is gyakoroltak a résztvevők – az egyik a Felvidéki Himnusz volt.
/csmn/